2010. november 7., vasárnap

Krumplis Rétes

..
Ezt nagyon szeretem, talán mert sósan csinálom :)
Ha édesen akarjuk akkor a második változatot csináljuk meg.
A réteslap leírását is megadom, de bevallom nem érzek elég csíziót hogy saját kezűleg csináljam. Galád módon előre elkészített réteslapot használok.

Sós változat

Hozzávalók:

20-30 dkg főtt krumpli,
10 dkg vaj,
4 tojás,
fél pohár tejföl,
réteslap
10 dkg vaj a lapok megkenéséhez

A főtt krumplit lereszeljük, félretesszük hűlni. A vajat a tojássárgájával habosra verjük, a reszelt krumplival és tejföllel elkeverjük.
A keményre vert tojásfehérjét is hozzáadjuk a végén, elővesszük a réteslapokat. Egy csomagban körülbelül 10 lap van, ezt elfelezzük. Megkenjük az olvasztott vajjal a lapokat, (én nagy pongyolán csak a második és a negyedik lapot kenem, nem egyenként az összeset) majd az utolsóra ráhalmozzuk a krumplis keverékünk felét. Óvatosan feltekerjük, (konyharuhával szokták) beletesszük a tepsibe.
(én sütőpapírt teszek a tepsibe, úgy könnyebb a végén kivenni a megsült és langyosra hűlt rétest)
A másik csomag lapunkkal is így járunk el, ezt is beletesszük a másik rétes-hengerünk mellé a tepsibe. A maradék vajat egy kis tejföllel összekeverjük, végül megkenjük vele a rétesek tetejét.
..

Krumplis Rétes-Édes

Hozzávalók:

20-30 dkg főtt krumpli,
10 dkg vaj,
4 tojás,
10 dkg porcukor,
1 citrom héja,
10 dkg mandula (darált),
réteslap
10 dkg vaj a lapok megkenéséhez

A krumplit megfőzzük, krumplinyomóval áttörjük, félretesszük hűlni. A vajat elkeverjük a tojások sárgájával, a porcukorral, citrom héjával és a darált mandulával. Hozzáadjuk a keményre vert tojásfehérjét.
A réteslapokat elfelezzük, majd a vajjal megkent lapok tetejére halmozzuk a keverékünk felét. Feltekerjük és sütőpapíros tepsibe helyezzük. Ugyanígy járunk el a másik adag lappal és töltelékkel. Vajjal megkenjük a rétesek tetejét és sütőben addig sütjük amíg barnulni nem kezd a széle. Kicsit hagyjuk hűlni, úgy könnyebb szeletelni, porcukorral meghintjük a tetejét.
.
Rétestészta

Hozzávalók:

30 dkg liszt,
10 dkg vaj,
2 dl langyos víz,
1 tojás,
1 kávéskanál ecet,
csipet só

A lisztbe elkeverjük a sót, a gyúródeszkánkra helyezzük. A tojást a vízzel, ecettel és az olvasztott vajjal eldolgozzuk, apránként adjuk a liszthez amíg tésztát nem kapunk. Odacsapjuk a deszkához a tésztát, majd magasba húzzuk, ismét odacsapjuk, megint húzzuk. Ezt addig kell csinálni amig nem ragad a tészta se a kezünkhöz, se a deszkához. Nem kicsit fárasztó, fél órába is beletelhet. Cipóvá formázva félretesszük fél órára.
Egy tiszta abroszt meghintünk liszttel, a tésztát ezen az abroszon nyújtjuk ki sordófával. Vajjal megkenjük a kezünket, a tészta alá nyúlva addig húzzuk óvatosan, amíg az egész asztalt be nem fedi. A vastag széleket levágjuk, majd pár percig szárítjuk. Olvasztott vajjal meglocsoljuk, a kívánt töltelékkel megtöljük.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése